Szeretettel köszöntünk mindenkit az Európa Szívében Alapítvány nevében.

Alapítványunkat 2003-ban egy egyetemistákból álló öntevékeny kör hozta létre, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy munkájukat nemes célok szolgálatába állítsák, és hogy közösségként együtt maradhassanak.

Nevünk Magyarország helyét kívánja meghatározni - EURÓPA SZÍVÉBEN -. Úgy gondoljuk, hogy a történelem sodrával Magyarország is visszakerül az európai kultúra szívébe - a jól megérdemelt helyére - s mint ilyen Európa Szívében kell, hogy tovább éljen, földrajzilag, gazdaságilag és kulturálisan!

Az Európai Unióba való belépéssel egy olyan közösség részesévé váltunk, ahol a több ezer éves Európai és Keresztény Kultúra mind a mai napig virágzik és fejlődik. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy Magyarországnak az Unió tagjaként kulturális értékeit és nyelvét az eddiginél is jobban őriznie, védenie kell! Erre azért is nagy szükség van, mert az Európai Unióban ez az egyetlen terület, ahol függetlenségünket meg tudjuk tartani! Ahogy Kazinczy mondta: "Nyelvében él a nemzet".

A másik fontos általunk támogatott terület a gazdaság, hiszen az unió egy gazdasági szövetség is egyben, ahol az érdekek harca, a versenyhelyzet mindennapos. Kis ország lévén az érvényesülés nehezebb és specializáltabb, ezért a lehetőségekhez képest a gazdasági kezdeményezéseket támogatni kell.

3+1 területen szeretnénk munkánkat segítségként felajánlani, hogy fenti céljainkat megvalósítsuk:

1. Kulturális rendezvények a Kárpát-medence magyar kulturális sokszínűségének bemutatása.

2. Környezetvédelem és környezeti katasztrófák után humanitárius segítségnyújtás különféle adománygyűjtéssel és annak a rászorultakhoz való eljuttatásával.

3. Ifjúsági rendezvények a fiatalok egészséges testi-lelki fejlődése érdekében.

+1. Induló és meglévő Kárpát-medencei magyar vállalkozások támogatása, úgy mint alapítás, eszköz beszerzés támogatás.

Alapítványunk magánalapítvány, mely nyitott, ahhoz bárki más, aki az alapítvány céljaival egyetért, csatlakozhat adomány rendelkezésre bocsátásával.

Az alapítvány, mint jogi személy vagyonának bővítésére jogosult pályázatokon részt venni.